Íme a második történet, ezúttal két emberről. Én a magam részéről Károlyi Jenőt nem feltétlenül kerültem volna el, ha egy vaduzi (vagy alkalmasint komáromi) sikátorban találkozom vele (hacsak nincs a kezében egy égő gyutacsú bomba), de a két úr útjából kitértem volna, anélkül, hogy tudtom, mit követtek el. Gyilkosok? Szerencsejátékosok? Tolvajok? Házasságszédelgők? Holnap este kiderül, addig várom a tippeket, ötleteket, magyarázatokat - legyenek bármilyen vadak vagy triviálisak, ugyanis az élet mindig furcsább a fikciónál.

(Jelen fénykép megjelent a Rendőri Közlöny 1910. márczius 16-iki számában)

- Odüssön már, őrmester úr! - bökte oldalba Környei próbarendőr Tabajdy Antalt, amint beléptek a Süket Egér nevű késdobálóba a Soroksári úton.

Tabajdy őrmester kelletlenül fordult a jelzett irányba, és még akkor sem látta meg a két férfit, akik annyira tűzbe hozták a Környei próbarendőrt. Tabajdy sóhajtott, megtörölte a szemét, amely ilyenkor, márciusban is könnyezni szokott. A felesége mindig csomagol neki egy kis üvegcsében cseppeket, amelyet a váci piacon vásárol egy asszonytól, akit Tabajdy rögvest tömlöcbe záratna, ha rajta múlna, ám az az igazság, hogy a rusnya banya cseppjei segítettek könnyező szemén.

Tabajdy őrmester viszont akkor sem látta volna meg a két férfit, akit a próbarendőr mutatott neki, ha nem könnyezik a szeme, de könnyezett, és nem is keveset. A őrmesternek az is eszébe jutott, hogy a füst marja a szemét, mert a füstöt, azt vágni lehetett volna a kocsmában, amelynek patrónusai nem arról voltak elhíresülve, hogy a legfinomabb, legválogatottabb virzsiniát szívják. Itt a kapadohánynak is a legalja került a pipákba, a cigarettákba meg néha akkora szálak jutottak, hogy más vidékeken kályhákat gyújtanak be vele, itt azonban, a Soroksári úti Sügérben - lévén ez volt az igazi a neve a kocsmának, a Süket Egérnek csak a szóviccek iránt elkötelezett vendégek nevezték - elszívták, gyakorta nem kis örömmel.

Tabajdy őrmester nem szeretett bemenni a Sügérbe, utálta a büdöset, de még jobban utálta azokat, akik ott ittak, ezt mindenki tudta róla. Parancsnoka, Gersich rendőrkapitány is tudta, mégis beküldte oda, mondván a Sügérben állandóan lennie kell rendőri jelenlétnek, így biztosítva a lakosokat a törvény éber szemének állandó nyitva tartásáról, amivel Tabajdy több szempontból is szeretett volna vitatkozni, de nem tette. Ami azt illeti, Tabajdy sok mindent szeretett volna, leginkább egy nyugodt percet, hogy a banya cseppjeiből párat a szemébe applikáljon, de ehelyett inkább tette a kötelességét. Kitörölte a könnyet a szeméből, és odanézett, ahová az az ütődött próbarendőr mutatott.

Advertisement

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Tabajdy őrmestert nemcsak a cseppek hiánya, hanem úgy általában a szeme akadályozta abban, hogy tisztán lásson - a Sügérben és az életben egyaránt. A őrmester szeme előtt a tárgyak pacákká folytak össze már egy ideje, az emberekből meg csak akkor látott érdemlegeset, ha elég közel voltak hozzá. Tabajdy őrmesterről egyedül a felesége tudta, hogy szemüvegre szorul, férjura azonban többször jelentette ki dörgedelmes hangon, midőn a téma szóba került, hogy “az okuláré a gyengék menedéke!” Felesége ilyenkor a legszívesebben nyakon öntötte volna a lebbencslevessel, de nem tette, mert tudta, hogyha megteszi, hát nyaklevest kap érte cserébe.

Tabajdy őrmester bedugta hüvelykujját az övébe, és közelebb lépett. Környei próbarendőr úgy állt ott, mint valami szobor, amit az elszánt próbarendőr emlékére emeltek. Tabajdy ugyan még mindig nem látta, kikre mutatott Környei próbarendőr huszonkét éve minden elszánásával és tapasztalatával, ám megfogta a karját, és letolta a teste mellé. Közelebb hajolt hozzá, de annyira azért nem közel, hogy megcsaphassa a próbarendőrből áradó fokhagymaszag (mert Környei nagyapja a Hortobágyon elkövette azt a hibát, hogy megérte a száz évet, mire boldog-boldogtalan a csodájára járt, és az öreg mindenkinek mást mondott, hogy miért érte meg az élemedett kort; az unokájának jelesül azt, hogy mindennap megevett fél fej fokhagymát, így akár még azt is megérheti, hogy Bosznia független lesz a két év azelőtti annexálás ellenére).

- Környei, ne mutogasson, hanem beszéljen. De érthetően, szabatosan, ahogy azt Rédey főfelügyelő tanította magának.

Advertisement

- Kérem tisztelettel, azt kívánom jelenteni a őrmester úrnak a legmélyebb tisztelet hangján, hogy abban a sarokban, kérem - intett a fejével jobbra, ám a mozdulatnak olyan íve volt, mintha valaki egy irdatlan pofont kevert volna le a próbarendőrnek, csak a csattanás hangja hiányzott a teljességhez -, abban a sarokban kettő darab élénken körözött személy üldögél! - fejezte be Környei, és vigyázzba vágta magát. Tabajdy nem értette, minek akar az ilyen izgága alak rendőr lenni, de erőt vett magán, és olyan türelemmel kérdezgette, amilyennel kisfiát, Józsikát faggatta, aki az apjától elcsent nagyítóval akart felgyújtani mindent, ami csak az útjába került.

- És kik ezek?

- Kérem, őrmester úr, ezek ketten itten - fogott bele a langaléta fiatalember, majd lendületesen benyúlt zubbonya belső zsebébe, előhúzta a Rendőri Közlönyt, és kappanhangján olvasni kezdte: - Warmuth János és Pogacár János! Azaz más néven, kérem szépen, Hans Warmuth és Ján Pogacár, ami egybevág azzal a ténnyel, ami emitt áll - bökött a Közlöny pár nappal korábbi számára -, miszerint az egyik osztrák, a másik meg szlovén.

Advertisement

- És ezt maga innen meg tudja mondani, mindenféle segédleti eszköz nélkül? - kérdezte a őrmester.

- Hogy osztrák meg szlovén? - érdeklődött Környei próbarendőr, és a füle olyan vörös lett, mint Józsikáé, amikor a jobbára sikertelen gyújtogatások után meghúzkodta. - Aztat nem tudom, de a kalapjuk, az kérem, mindent elárul.

- A kalapjuk?

- Tessék, kérem, igencsak erősen figyelni, minden mindjárt teljesen és világosan egyértelmű lesz. Csak tessék nézni, kérem, a őrmester úrnak azokat az urakat ottan. - Tabajdy erősen hunyorgott, az rendszerint segített. Tekintetét abba az irányba fordította, amerre Környei mutatott. A füstös helyiségben nagy volt a zaj, de ő különbséget tudott tenni a csattanások között: mert egy kedélyes pofon másként csattan a szőrös arcon, mint a makk nyolcas a ragacsos asztalon. Tőle balra pofozkodtak, az asztal felől azonban kártyák csattogását hallotta. A sarokban valaki egy tárogatót kínzott, másvalaki meg egy hegedűt, a bejárattól balra két rác fuvaros siratta a holnapot, Környei pedig az izgalomtól magas hangon olvasni kezdett.

Advertisement

- “Warmuth János 1874-ben Knittelfelden született, judenbergi illetőségű, magas, karcsú, barna hajú s bajuszú és pofaszkállú, szürke szemű, rossz fogú géplakatos.” Tetszik látni a fogait?

- Hogyne látnám. A másik fiatalabb - találgatott Tabajdy őrmester -, és...

- Remekül tetszik látni, őrmester úr! Namost. “Pogacár János 1883-ban született Poznikban, zirklachi illetőségű, közép termetű, magas, erős, éles, csinos arcú, fekete hajú, úgynevezett légy bajuszú, kis hegyes szakállú, ép fogú, szlovén kiejtéssel németül és szlovénül beszélő egyén.”

Advertisement

- És mit csináltak?

- Megszöktek, kérem a klagenfurti fogházból.

- Hogy-hogy nincs rajtuk fegyencruha? - kérdezte Tabajdy, és úgy érezte, ezt még reszkírozhatja, hiszen csak nem jut el két szökött fegyenc rabruhában Klagenfurtból a Soroksári útra, a Téglagyár mellé.

Advertisement

- Kérem, le van írva, hogy milyen ruhákat raboltak el ezek a gonosztevők.

- Olvassa.

- “A szökevények magukkal vittek egy barna nemezkalapot, egy fekete puhakalapot, egy fekete sapkát, egy fehér szalmakalapot, egy világos szürke esőköpenyt, két fekete felöltőt, egy sötét mellényt, egy téli kabátot, mely barnás zöld s fehér pettyekkel bír és amely jobbik mellső felén át van szúrva, egy hasonló szövetből készült nadrágot, öt darab különböző színű új nadrágot amelyik vitriollal vannak lefecskendezve, egy fehér piros inget kaucsuk gallérral. A felsorolt holmik egy részét a szökevények magukra öltötték.” - Környei próbarendőr harciasan a levegőbe bökött. - Tessen csak odafigyelni a Pogacárra. Ott van rajta a fehér piros ing, meg a kaucsuk gallér.

Advertisement

Tabajdytól akár püspöki lebernyeg is lehetett volna, akkor sem látta.

- A másikon, ezen a Warmuthon meg ott a... - habozott egy kicsit - a pettyes kabát?

- Milyen jó a őrmester úr szeme! - rikkantott Környei. - Hajjajj, kérem, hát ezek akkor azok.

Advertisement

- És mit csinálnak? - érdeklődött fesztelenül Tabajdy. - Mármint maga szerint, Környei.

- Kérem, ahonnan én látom, ezek bizony ultiznak. Méghozzá két csontlisztgyári munkással.

Tabajdy bólintott. Most már értette a büdös szagot. Érezte, hogy a téglagyári szaghoz keveredett valami más is, csak eddig nem tudta megállapítani, hogy mi az. Mint amikor egy kis őrölt kömény kerül a pörköltbe. Két csontlisztgyári munkás a Két Sügérben többtucat téglagyári munkás között. Remek este lesz. Rántott egyet a zubbonyán, belepödört a bajuszába, és odaszólt Környeinek.

Advertisement

- Induljunk, tartĂłztassuk le Ĺ‘ket.

- Igenis, kérem.

Tabajdy előtt lassan kiélesedett a kocsma képe, és egy pillanatra nem bánta, hogy eddig nem sokat látott belőle. Ennél vigasztalanabb helyet nehezen tudott elképzelni, talán csak a Józsefváros kocsmái mocskosabbak ennél. Az asztalnál négyen kártyáztak, és a Környei által megadott személyleírás illett rájuk. Arra azonban Tabajdy sem számított, hogy a Warmuth nevűnek ennyire rosszak a fogai. Ahogy felnyerített pettyes kabátjában, látni lehetett a fogak helyén gyülekező barnásszürke csonkokat. Nem evilági látványt nyújtottak. Egyik rosszabbul nézett ki a másiknál. Lehet, hogy a ruhák újak voltak, amikor lopták őket, mostanra azonban szakadtak, és mocskosak lettek, olyannyira, hogy még a szemétdombra is csak piszkavassal hajították volna ki őket. A két férfi mosdatlan volt, körmük alja feketéllett a sok alászorult piszoktól, arcszőrzetükben már alig különült el a bajusz meg a szakáll, szemükben csipa gyűlt, leheletük meg olyan bűzös volt, hogy a őrmester megtorpant, ahogy közeledett feléjük, és hirtelen Környeihez fordult.

Advertisement

- Mielőtt foganatosítanánk letartóztatásukat, azt még mondja meg, Környei, hogy miért is kerültek rács mögé. Hogy tudjam, mégis mire számítsak.

A próbarendőr megköszörülte a torkát.

- Nos, Ĺ‘rmester Ăşr, Wahrmuthot...